Ha visszagondolok a fiatalkoromra, az évkezdet mindig lusta volt. Nem különösebben izgattam magam, mi lesz pár hónap vagy pár év múlva, legfeljebb beírtam a naptáramba néhány előre megbeszélt riport idejét, és el is engedtem a tervezés minden gondolatát. Bár lusta sosem voltam, de valójában fényévekkel lazább volt minden. Még a stresszes sajtós időkben is. Soványan, nyakig érő vékony combokkal, napi túlontúl sok kávéval és megannyi mozgalmas sztorival, de a január az még a sajtónál is piszkosul laza volt. Ilyenkor utaztunk melegbe, hála istennek nem volt még social média, így nem posztoltuk tele a világot óceánba dőlő, bólogató pálmafákkal vagy a Szahara homokdűnéivel. Beértük azzal, hogy a szűk környezetünk utált csak a napbarnította bőrünk miatt a havas január kellős közepén. Annyira ráértünk januárban, hogy önként bedolgoztunk mindenféle nyomtatott kiadványba, csak, hogy teljen az idő. (Nemhogy blogoltunk volt – persze még a szót sem ismertük.)
Néha a kezembe kerül egy-két könyv, vagy kiadvány, amiben ott az írásom, s eszembe jutnak az álmos januári szerkesztőségi értekezletek, amiken a nagy terveket a szó legszorosabb értelmében szinte végig ásítoztuk. Aztán egyszercsak történt valami a januárral. A fene se tudja mi, de felgyorsult. Kibújt minden a téli álmot alvó medve létéből, és csak kapkodja a munka lépcsőfokait. Az utóbbi pár évből is az idei a legkiemelkedőbben húzós, ezt abból is lehet tudni, hogy amikor csak lehetőségem van, alszom. Amúgy éjszakai rossz alvó vagyok mostanában, de pár macskagyökér tabletta képes bármikor segíteni. Alszom már este tízkor, alszom szombaton ebéd után, alszom utazás közben ha nem én vezetek. Alszom repülőn, és szinte bármilyen közlekedési ezsközön, ami nem rázza a fejem. Ebben a furcsa, de nagyon letisztult és rendkívül impulzív, ötvenen felüli korban a szervezetem tudja, hogy a regenerálódáshoz már kevés a smink, alvás kell. A januári gázpedál nyomás mentális és fizikai fáradalmait csakis az alvás képes kompenzálni.
Bolond egy január van. Minden napom munkanap, de ami nem, abból is az lesz a végére. Ahogy öregszem, úgy jut el a tudatomig az, hogy mennyi mindent el kell még végeznem és piszkosul sok új ötlet kopogtat még az agyamban. Alig várom a februárt. Megyünk síelni. Laptop és minden egyéb munkára emlékeztető eszközök nélkül.
