Hát el sem hiszem, hogy megint a nyakunkon a karácsony!
Eltelt úgy megint egy év, hogy csak pislogok… Tudod, Anyu, úgy el akartam már mondani neked, hogy azért csak összehoztam magamnak ezt a körmös bizniszt. Igen, ezt, amitől te annyira féltettél és összeráncolt szemöldökkel azt mondtad, hogy “Kislányom, én nem azért taníttattalak, hogy mások kezét fogd! Neked kellene odanyújtani a kezed másoknak!”
Anyu, bocsi, de tévedtél.
Már azóta biztosan te is látod. Mint ahogy azt is, hogy a kezét felém csak olyan ember nyújtja, aki megbízik bennem. Én pedig úgy fogom meg mások kezét, hogy azt érezze, megbízhat bennem.
Jószerével mondhatom azt, hogy mára afféle bizalom kereskedő lettem. Tudom, már megint ráncolod a homlokod, mert alig érted ezt az egészet. Hát arról van szó, Anyu, hogy jó nekem, ha az emberek bíznak bennem. Széppé teszem a kezüket és még pénzt is adnak. Hihetetlenül egyszerű. Ezt tanítom a tanítványaimnak is, Anyu. A bizalom az alapja ennek a szolgáltatósdi-körmösös-tanáros biznisznek. Muszáj megbízhatónak lenni, mert különben egy vasat sem keres ebben a szakmában senki.
Anyu, tudod, jön a karácsony és az emberfia ilyenkor szétnéz maga körül, hátratekint, hogy milyen volt az év.
Nekem jó. Nagyon jó. A veszteségeken hamar túltettem magam és képzeld az ikrek már egyetemre járnak. A Bumbikát a japán tanára egyszerűen CsottoPan-nak szólítja, és tudd meg, hogy az unokád megörökölte tőled a pénzzel való bánás szeretetét. Vica unokád, aki a neved is viszi tovább, az egyetemen valami csoda szerkentyűket rajzol és szerkeszt, hát ő a habitusodat örökölte meg. Én meg a kitartásod. De valakinek apu vérvonalát is vinni kell, Szilvóból remek vadász vált. Jut eszembe, aput is ölelem. Remélem jól vagytok, odafenn és büszke vagy a gyerekedre.
Anyu, tizenhatodik karácsony lesz ez nélküled.
